Látványos munkálatok során emelték be a fővárosi agglomeráció új vasútvonalának kitérőit

A V-Híd Zrt. és az R-Kord Kft. konzorciumában épülő szakasz munkálatai során hazánkban korábban nem használt technológiát is alkalmaztak.

Befejező szakaszához érkezett az Érd−Érd alsó összekötő vágány építése. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló projekt kivitelezését a V-Híd Zrt. és az R-Kord Kft. konzorciumban végzi el.

"A fejlesztés részeként megépül az 1355 méter hosszú Érd–Érd alsó állomás összekötő vágány, amely közvetlen kapcsolatot létesít a 30a (Budapest–Székesfehérvár) és a 40a (Budapest–Pusztaszabolcs) vonalak között. Ez jelentős többletkapacitást eredményez a mai állapothoz képest. Az összekötő vágány zöldmezős építésként valósul meg, a szakaszon korábban nem volt vasúti összeköttetés. Az így létrejövő új, rövid vasútvonal a 32-es számot kapja."

A pályát 80 km/h engedélyezett sebességre építik ki 225 kN tengelyterhelés mellett.

Az új vasúti összeköttetés kialakítása során

  • 0,4 kV-os villamosenergia-ellátást és 2,3 kilométer hosszan felsővezetéki rendszert,
  • távközlő, vonatbefolyásoló- és biztosítóberendezést,
  • térvilágítást,
  • új kábelalépítményt és kábelhálózatot építenek ki, továbbá
  • 4 csoport váltófűtéssel ellátott új kitérőt építenek be.

A projektben egy speciális szerkezetű vasúti híd is épült

2022. október 10. és 16. között a 30a vonal jobb vágányán zajló vágányzári munkálatok során 1 db nagysugarú kitérőt, október 16. és 22. között a vonal bal vágányán történő vágányzári munkálatok idején 2 db nagysugarú kitérőt építettek be, emellett átalakították az érintett szakaszok felsővezeték hálózatát, átépítették a biztosítóberendezési- és távközlési hálózatot.

A kitérők beemelését a MÁV START Zrt. által biztosított Kirow vasúti daru segítségével végezték el. A VAMAV Kft. által szállított kitérők három részletben előszerelt kivitelben érkeztek RGS, illetve dönthető rakfelületű WTW szállítókocsin ferdén elhelyezve (így biztosítva, hogy elférjenek az űrszelvényben). A 150 tonnás daru ezekről emelte pontos helyükre a kitérőket.

"A projekt egyik érdekessége az érdi Velencei út felett átívelő műtárgy, mely a Magyarországon szokványosan elterjedt vasúti hidaktól eltérő kialakítású. Szerkezeti rendszere és a pályalemez együttes alkalmazása lehetőséget adott a magasság csökkentésére a kis sugarú átmeneti íves pályaszakaszon. Így, az egyedi kialakításnak köszönhetően, a híd alatti útpálya süllyesztése kisebb mértékű lehetett, a projekt költsége pedig csökkent."

A hídon épült be először a MÁV Zrt. hálózatán Rheda 2000 típusú sínleerősítés. A kis sugarú ív miatt a szokásosnál erősebb sínkopás és ebből kifolyólag gyakoribb síncsere volt prognosztizálható a hídon, ami fenntartási nehézségekkel járt volna. Mindezekből kifolyólag esett a választás a betonlemezbe ágyazott, magánaljas, rugalmas, diszkrét sínleerősítésre.**

Forrás: magyarepitok.hu

Forrás: Sínek Világa https://www.sinekvilaga.hu/az-erdi-velencei-ut-feletti-vasuti-hid-tervezese

**Forrás: Sínek Világa https://www.sinekvilaga.hu/ujszeru-hid-es-palyaszerkezetek-a-mav-halozatan?index=2

Galéria