Különleges, levél formára emlékeztető hídszerkezeten alakítják ki a Déli Körvasút új megállóját

Legutóbb május közepén számoltunk be a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Nemzeti Közlekedési Központ együttműködésében megvalósuló beruházásában a V-Híd Zrt. kivitelezésével megvalósuló Déli Körvasút projektről, melynek keretében a Kelenföldi pályaudvartól a Népligetig növelik a vasút kapacitását, a meglévő kettő mellé harmadik, egyes szakaszokon negyedik vágány épül.

A vonalszakasz fejlesztésének tervezése a Ring Mérnöki Iroda Kft., a Kontúr Csoport Kft. és a Veszprémterv Kft. alkotta konzorcium munkájával valósul meg.

"A Déli Körvasút bővítésével két új megálló is épül, így teljesen új, eddig hiányzó közlekedési kapcsolatok jönnek létre az elővárosok, valamint budapesti városrészek között."

A Déli Körvasút állomásait bemutató sorozatunkban korábban a Népliget vasútállomásról több cikkben is beszámoltunk. Keletről nyugatra haladva a vonal következő állomása a Közvágóhíd vasúti megállóhely, melyet a tervek szerint egy hídon alakítanak ki.


Hídterv: Speciálterv Kft., Látványtervek: Bright Field Studio

A funkcionalitás mellett az esztétika is szerepet kapott

A Közvágóhíd megállóhelyet magába foglaló hidat a Speciálterv Építőmérnöki Kft. mérnökei tervezték Pál Gábor, felelős tervező irányításával. A projekt kihívásairól a tervezővel beszélgettünk. 

„A Közvágóhíd megállóhely tervezése az utóbbi évek egyik legnagyobb hídtervezési kihívása volt” - tudtuk meg a hídtervezőtől.

„A megállóhelyen kétszer kétvágányos, két középperonos megállót kellett biztosítani a Soroksári út felett, tehát a megállóhelynek hídon kellett létesülnie. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a föld alatt itt halad el Budapest egyik főgyűjtő csatornája »hajózható« keresztmetszettel, és a jövőben itt fog elhaladni a H7-es HÉV távlati föld alá tervezett szakasza”

– tájékoztatott a szakember.

A geometriai kötöttségeknek két különálló, nagy nyílású hídszerkezet felelt meg, mellyel szemben speciális elvárásokat támasztottak. A 142 méter nyílású hidaknak a vasúti terhek viselésén túl esztétikusnak és a magas szintű utaskomfort biztosítása érdekében minél nagyobb részben fedettnek is kellett lenniük.

Kaput szimbolizáló íves forma fogadja a fővárosba érkezőket

A megállóhely (mely valójában Ferencváros állomás része) a délről érkezőknek Budapest kapujaként esztétikus látványt nyújt majd.

"Mindkét hídszerkezeten két vágány között középperonos megállóhelyet alakítanak ki, a peronok kapcsolattal bírnak a Soroksári út mindkét oldala felé."

„A kihívás adott volt, a mérnöki válasz egy íves formájú rácsos tartó kifejtése lett” – ismertette Pál Gábor.

„A forma külsőleg egy ívhíd, kicsit masszív és ritka hálózatos, ún. network felfüggesztésekkel. Azonban a merevséget növelendő ezen ferde elemek nem függesztőrudak, hanem sarokmerev rácsrudak, melyek esztétikus formát képezve adnak jelentős merevséget a szerkezetnek. A lefedést végül egy, a tartószerkezetbe integrált levél alakú vízszintes network rácsozású acélszerkezetre függesztett ponyvával oldottuk meg”

 − részletezte a tervező.

Majd hozzátette: „A projektben alvállalkozóként részt vettek a Bright Field Studios építészei, akik Antal Máté vezetésével belefolytak a koncepcióba és a részletek kidolgozásába, így hatékony és kooperatív mérnök-építész együttműködés alakult ki.”

A négy vágányt két felszerkezeten helyezik el

A műtárgy szerkezeti rendszere: 142 méter szabad-egynyílású, ágyazat átvezetéses, alsópályás, ortotróp pályalemezes, íves-rácsos főtartós acél híd, integrált peronlefedéssel. Az átvezetett négy vágány és két peron alatt két külön felszerkezet épül. Egy felszerkezeten tehát két vágányt és egy peront vezetnek át.

A főtartó ívek és a merevítőtartók zártszelvényűek. A merevítőtartót és az íves főtartót zárt szelvényű, hálós kialakítású rácsozás köti össze. Az integrált lefedés peremtartója, illetve a peremtartók között kialakított hálós rácsozás szintén zárt szelvényű elemekből áll. Az integrált lefedés a végkereszttartóba köt bele, és egy „Y” elágazás után elliptikus görbe mentén éri el az íves főtartót.

Légies műalkotáson haladva vezet az út az utastérből a peronokig

A tervezett új vasúti megállóhely kapcsolatot ad a kezdeti ütemekben a 2-es 24-es villamosok, a Soroksári úti buszok, és a H6-os és H7-es HÉV felé, távlatban pedig a terepszint alatt tervezett közös H6-H7-es HÉV-ek felé.

A megállóhely peronfunkciója a hídon, a kiegészítő utasforgalmi funkciók (jegyvásárlás, várakozás, büfé) a híd alatti temperált térben kapnak helyet.

"A tér dísze lesz a Bright Field Studios által megálmodott lépcsőt és mozgólépcsőt tartó „szobor”. "

A tervezést irányító szakember úgy tájékoztatott: „Az utastérből a peronokhoz felvezető mozgólépcsők jelentős műszaki kihívást jelentenek, hiszen a 142 méter nyílású vasúti híd a vonat teher alatt jelentős lehajlás szenved, és ezt kell a lépcsők és mozgólépcsők tartószerkezeteinek és dilatációinak elviselni, valamint az utaskomfortnak megfelelően kompenzálni. A lépcsőáttörések a széles hídpálya merevítőtartóin is jelentős kivágásokat tettek szükségessé, így egy erősített tartószerkezetet kellett tervezni.”

Forrás: magyarepitok.hu